futtában

RunGas(RánGás)

Mátra, Szimpla 2017

Újra beugró lettem

2017. május 08. - etyeki futo

Ezúttal kedvenc futó házaspárom szebbik fele jutott nekem...... és nem, nem Gábor, hanem Andi.

celban1.jpg

Már a célben - és egyébként nincs is ekkora pocakom, csak a sok frissítés ugye -

Újra beugrottam, mert eredetileg Mikivel ment volna Andi, én a Bércet céloztam meg, de az időjárás miatti halasztás, sérülés úgy hozta, hogy újra ide jutottam.

Idén volt minden,ami a terepfutáshoz kell. Csanya ügyes volt, szinte mindent el tudott intézni, bár hó nem sok volt. Felázott erdő, ösvényeken lelkesen csordogáló patakok, pici sár, a legendás Sombokornál leszakadó ég - és idén fordítva ment a kör, tehát a Sombokort mászni kellett (egyébként nem voltolyan vészes, sőt, megkockáztatom majdnem könnyebb így, még ha fárasztóbb is) -, köd, pára, fülledtség. Szóval tényleg olyan terepes volt.

Andi sokáig kerülgette a pocsolyákat - kb 2 km - hiába mondtam, hogy úgyis belefogsz lépni, igazam lett. Sokat hallottam tőle egy bizonyos kérdést: Mi a f....t keresek én itt? Csak annyit válaszoltam, hogy jó ez, élvezd! (Ebben Coach Oli is egerősített a végén, ő is ugyanezt mondta, szóval igazam lett). 

labak.jpg

Ugye, mondtam, hogy belelép....

Összeségében jó volt. Hasonlóan a BSZM-hez hoztam, amit megígértem, a sár nyílván sokat lassított, de hát ez egy ilyen műfaj, a Kékes sem lett alacsonyabb, és a fordított kör nehezebb, mint a rendes. Így hosszabb volt az első mászás, ami azért nem maradt hatástalan.

Mottó: Nincs annál jobb, mint amikor a mátrai rengeteg mélyén a lebbenő szélben végig simítja arcod a legendás Csanya féle terepfutás.hu pályaszallag. Egy borzongás fel egy le - és csendes bekaphatod felkiáltás -, mi kell még egy igazi .....#szimplaélményhez ?

Végére a hivatalos célfotó:

celban2.jpg

A kezünk az összefogás mellett a Mátra csúcsát is szimbolizálja :-)

És végül....

újra irány a Mátra

2016. október 20. - etyeki futo

Kicsit húztam-halasztottam a beszámoló írást a #MátraTrail -ről, de tudom, hogy meg kell tennem. Egyrészt le kell vonni néhány tanulságot, másrészt ezt is meg kell, hogy tudja a „nagyvilág”, harmadrészt az utókor is számít.
Az alapgondolat az volt ezen a verseny, hogy a részvétel…nem a fontos. Idényzárónak szántam, ha már az idei futószezon a Mátra és a Balaton jegyében telt el, gondoltam így lesz kerek az év. Az is lett.

matra_trail5_2016_10_16.jpg

Itt lelkesen, vagy már nem, ki tudja

Szóval úgy kezdődött, hogy szombaton megünnepeltük Viki 40. szülinapját. Úgy gondoltam, hogy a chardonnay-királylányka kombóval is fel lehet tölteni a szénhidrát raktárakat, hiszen hát szőlőből van, abban meg van szőlőcukor….. Nos nem. Nem öntöttem fel a garatra túlzottan, de azért szűrtem a nedűt. Eredmény: másnap - a verseny napján – reggel nem kis fejfájás, és zsibbadóság. A kocsiban odafelé próbáltam szunyálni, sikerrel, de azért ez így sem volt elégséges.

A másik hátráltató tényező az a lábazatom volt. Lassan több rajta a zöld tape, mint a szőr, pedig nem is borotválom. Fájt a bokám baloldalon, térdem baloldalon, combhajlító jobb oldalon.

Ilyen előzmények után döntöttem úgy, hogy a részvétel… stb.

Ráadásként még Gábor talált egy új útitársat, Pálfi Marci személyében, aki nyerte az idei Mátra Bércet, 17. lett az UTMB CCC-n (ha jól emlékszem a sok betűre), és olyan távokról, időkről beszélt halál nyugalomban, ami alapján azt a következtetést vontam le, hogy vagy ő az UFO vagy én vagyok nagyon öreg. Mondjuk Marci nem zöld, mint minden rendes marslakó, tehát marad, ami marad.   

Odaértünk a már ismert tornaterembe (GPS nélkül, szinte már haza ment a Merci), megcsaptak a szokásos szagok, feeling-ek, fel is ébredtem, megjött a kedv a versenyhez. Andi nem engedte bevenni a gondosan bekészített cataflan-t így a fejfájás végigkísért a Mátrán.

A legelejétől úgy gondoltam, hogy saját tempóban megyek és ez ki is fizetődött, mert maradt lendület a végére is (mármint a már említett kitételekkel). A rajt után gyorsan rájöttem arra, hogy célszerű mindenkit előre engedni, majd a végén meg látjuk ki nevet alapon…. hát nem én. Ezért az Andi-Gábor párost gyorsan leráztam a Mátrafüred, Abasári út 3-nál (a rajttól kb. 300 m-re), Marciról pedig csak órákkal később, a célban hallottam valamit, illetve utólag a fotókon láttam, hogy tényleg futott is a versenyen.

A Mátra déli oldala szép napsütéses volt, ezerszínű erdővel, giccses windows háttérképekkel fűszerezve. Az északi oldalon meg sok-sok szegedi embert „Ködmön” (bocs) lehetett látni. Azaz voltak olyan helyek, ahol konkrétan a kinyújtott kezem fejét is csak derengésben véltem felfedezni. Szerencsére mindig volt valamilyen árnyalak előttem, így nem tévedtem el, és a szalagokat sem kellett nagyon keresgélnem. Talán egyszer bizonytalanodtam el, de az is gyorsan elmúlt.

matra_trail4_2016_10_16.jpg

Felfelé a napos oldalon

matra_trail2_2016_10_16.jpg

Ez pedig a ködmön oldal (bocs itt is)

Az emelkedők jól mentek, daráltam és értem utol az előttem lévőket, lefelé viszont továbbra is szarul esett. Jött a combfarkas, és féltem is helyenként, bár egy botlással megúsztam a hosszú downhill-eket. A lejtökön kaptam is rendesen, ott mindenki megelőzött. Az egész éves fáradtságnak (és némi chardonay-nak) tudom be azt, hogy olyan emelkedőt (amolyan gonosz Mester utcás) sem tudtam megfutni, amin alapvetően kényelmesen végig tudnék kocogni. Végelszámolás 3:33 óra, 78. hely összességében vállalható, de azért nem túl jó eredmény. Kellemes meglepetés volt, hogy a pulzusom nem szállt el, az átlag 163, a max 175 lett. Figyelembe véve mindent ez nem túl rossz.

matra_trail3_2016_10_16.jpg

És, mint látható a Mátra adott kölcsön mászóbotot, jó hasznát vettem Gabi halála felé, utána visszaadtam az erdőnek.

matra_trail5_2016_10_16.jpg

Valahol útközben, az arcszerkezet alapján már túl a felén

A verseny nagy pozitív tapasztalata az volt, hogy mostanra megtanultam gazdálkodni a rendelkezésemre álló erő és energia tartalékkal. A nagy negatív pedig az, hogy a fehér borból nem lehet szénhidrát-raktárat tölteni.   

Most egy kis pihi, és a sebek nyalogatása jön. Aztán, nincs mese, el kell kezdeni gyúrni, mert a lejtőkhöz vagy fiatalodni vagy erősödni kellene (és bár keresem a szent Grált, a kutatás kevés sikerrel kecsegtet, tehát marad az izmozás), és remélhetőleg lesz jó pár örömfutás az etyeki határban is, aztán november közepétől jöhet az alapozás. Hiszen a jövő év első fele versenyügyileg már kialakult a fejemben: Szuper Balaton, Mátra Bérc, UTH. Az idei tapasztalat alapján ennyi elég is lesz. Max még egy téli Balboát tudok elképzelni, szigorúan edzés gyanánt.

Pár szóban a 2016-os idény összefoglaló:

Jól sikerült a téli alapozás. Persze voltak zökkenők, kihagyott edzések, de összességében hoztam, amit terveztem. Ennek hála jól sikerült a tavaszi szezon is. Megvolt az első két ultratávom. Mátra Bérc leckének, UTH55 pedig sikerélménynek volt jó. Mind kettőből sokat tanultam.

Jó volt a két Balaton kör is. Az SZB kimondottan jól sikerült, tudtam hozni az 5 prec/km átlagot, az utolsó napra is maradt kraft, sőt a 32 km-es keszthelyi szakaszt túl is tudtam teljesíteni. Nyílván lehet még javulni, de ahhoz sokszor kell együtt állnia a megfelelő csillagoknak.

Az UB inkább hangulatában hozta azt, amit vártam. Maga a verseny kevésbé volt jó. Szokás szerint küzdelem volt a bringásokkal, kísérőkkel, néha a futótársakkal is (céges csapatok pl.). Nem is akarom tovább fokozni, a lényeg, jövőre kihagyom, ez már nem a futásról szól, az igazi futók csak díszletnek kellenek és ez nem jó irány.   

A Balaton Trail – erről külön beszámolót nem írtam – egy érdekes futás volt. Versenynek nem nagyon nevezném. Alapvetően jó ötlet, de nagyon szar volt a szervezés (vagy a hiányosságok kommunikációja), és mivel jobb viszonyokhoz vagyok szokva az én felkészültségem is kevésnek bizonyult. Azt hittem lesz kijelölt pálya, vagy jó track, de nem. Így viszont kellet volna vinnem térképet, tájolót, és jobb fejlámpát, majd talán jövőre. Ha kiforrja magát a verseny, a szervezők meghallgatják a jogos kritikát és javítanak a körülményeken és persze mindehhez elfogadható ár is fog tartozni, akkor, de csak is akkor lehet, hogy adnék neki még egy esélyt.

Az ősz: na addigra elfáradtak a lábaim, kicsit elfogyott a lendületem. Ez látszik az eredményeken is, és azon is, hogy várom a pihit és az alapozást – ami közben el is jött-. Aztán 2017 újult erővel, lendülettel.       

 

Zárásként egy szép képsorozat arról, hogy hogyan ugrok át egy kidőlt fát:

matra_trail8_2016_10_16.jpg

észrevettem...

matra_trail7_2016_10_16.jpg

megközelítettem.....

matra_trail6_2016_10_16.jpg

ééésss hopp, már át is ugrom! :-)

Szimpla duplán 2016

2016. július 15. - etyeki futo

Némi magyarázat a címhez: a #Szimplaélményt futottuk, ami átcsúszott júliusra tavaly októberről, ezúttal azonban quartett (vagy quadriga szekér nélkül) formációt alkottunk. Csatlakozott Ms Flat Asphalt és M Forest Man. Így lettünk négyen, két párt alkotva.

Íme a 4 es:

2x2.jpg

 

Magaról a versenyről sok írni való nincs, Sokan, sok mindet megírtak, én röviden tömören csak annyit nyilatkoztatnék ki: Király volt! Nekem feküdt a meleg, élveztem a hegyet, nyomtam ahogy tudtam Gábor majdnem ottmaradt Gabi-halálánál, de hál Istennek hatottak a csodaszerek és Mátrafüredre együtt robogtunk be! Külön feldobott, hogy a drágám is elkísért, fotózótt és várt a célban!!!

A többi élményről meséljen pár fotó!

csapvezert.jpg

Csapat értekezlet a D nap előtti este.

A helyszín egy kiváló étterem, kiváló kajákkal. Másnap is vissztértünk ide, hogy az értékelést is itt tartsuk meg. Egy szépséghiba volt csak, a pincérek. Finoman szólva sem voltak a heyzet magaslatán, de a konyha bizonyított.

 sam_1402_kicsi.jpg

Bevetésre készen, de még melegítés előtt.

Aztán jött a bemelegítés, mindenki a maga stílusában:

sam_1403_kicsi.jpg

Szóval Ms Flat Asphalt a hengerben hisz, Gábor bagoly szerelvényt igazít, M Forest Man elment a mellékhelységbe, én meg keresem a nem létező kontaktlencsém.

A rajt előtti csapatkép:

sam_1406_kicsi.jpg

Bent a rajtban, még üdén frissen, telve önbizalommal:

sam_1410_kicsi.jpg

Azt nem tudom, hogy Karesz miért fordított hátat.

ÉS... indul a Bagoly koalíció:

sam_1413_kicsi.jpg

Vár ránk a Kékes kétszer!

Hegyen-völgyön valahol a rengetegben, vicces kék térdekkel:

uton_kicsi.jpg

 

Csanya ígért mászó botokat tesztelés céljából, nos én a MMB típusút próbáltam ki. (Mátrai Mászóbot) Jó ez itt nem pont az a kettő, amivel másztam, azokat a Mátrától kaptam és vissza is adtam neki (minimális ökolábnyom jegyében), de kísértetiessen hasonlítanak a menetközben használt másik kettőre.

sam_1422_kicsi.jpg

A fotó már a célban készült, kicsit előre ugrottam, a befutó még hátra van.

Érkezés a célba:

sam_1417_kicsi.jpg

Fáradtan, de meg nem törve!

ÉS.... ugyanaz még egyszer, két nagy mászással és lejtőzéssel később:

sam_1421_kicsi.jpg

Befutottak az új húsok is:

sam_1426_kicsi.jpg

 És persze utánozták a rutinosabbak példáját.

 

sam_1427_kicsi.jpg

Hűsölés a célban.

A szokásos csoportkép:

sam_1429_kicsi.jpg

Kis csapatunk a nagy tömegben:

sam_1431_kicsi.jpg

A számok:

35,6 km, 1680+ m, 60 induló párból 15 hely 4:53 idővel. Remélem lesz még élményünk!

 

 

58 lett, maradhat?

#uth55

2016. május 17. - etyeki futo

#UTH55 merthogy mindenhol ezt olvasom hastagold az írásod ezzel. Fogalmam sincs mit jelent, de én tagolom ezen ne múljon.

Ahogy kell minden előjel rossznak mutatkozott, tehát menni kellett. Az eső kb 2 hete áztatta az erdőt, a versenynap reggelén is csendesen szemerkélt. Szombat este szembesültem azzal, hogy elkevertem a pulzusmérő pántot, elő a régit, ami persze kb. 5 km után szokás szerint bemondta az unalmast, de cipeltem végig a plusz órát és a pántot (mert persze a régi és az új óra nem kompatibilis egymással). Aki látott az vagy bolondnak nézett, vagy Hook kapitánynak, aki féli az időt. Bizonyos bélmozgások miatt 5 perces késéssel indultam, így lekéstem a találkozót Bagoly társammal Gáborral. És pénteken meg 13-a volt…. mi kell még? Ja, hogy a frankón letöltött GPS track a rajt előtti percben tűnt el az órámról (hiába nem vagyunk még tegező viszonyba), és egy csomót bénáztam mire el tudtam indítani az időmérő szerkezetet. Szóval szarul indult a menet.

A rajt előtt azért sikerült megtalálni egymást Gáborral, még a kellemesen meleg, száraz tornateremben, ahol aztán együtt pakolásztunk. Mivel Gábort busz vitte Visegrádig, a rajtom előtt kb. egy órával újra szétvált a „Bagoly Kolaíció”, hogy ki-ki teljesítse aznapi vállalását. Innét is gratula Neki is, jól odatette magát, hozta a jó eredményt!  

Az a megtiszteltetés ért, hogy a későbbi női győztessel Christin-el, és Lubics Szilvivel ballagtunk le rajthoz vacogosan beszélgetve.

A rajt/cél nagyon szép helyen, profi módon volt kialakítva, a város közepén. Annyira hangulatos, hogy szinte UTMB hangulatot árasztott (legalábbis, ahogyan én képzelem), amihez hozzájárult az alpesi hangulatú időjárás is. A befutónál ugyanakkor megmutatkozott a városközepi célkapu hátránya: kicsit zavaró volt a sok turista, akiket kerülgetni kellett a szentendrei utcákon. Itt örültem annak, hogy nincs jobb idő, akkor gondolom annyi ember lett volna útban, hogy tényleg esélytelen lett volna a sprint. Hogy jó-e ez így, hát majd az idő eldönti, szerintem egy kicsit több kordon – szalagformájában – elférne, ha itt marad a befutó. Esetleg egy Duna part felöli érkező folyosó.

Vissza a versenyhez. Nem akarok kilométerről-kilométerre elemezni, tehát nagyvonalakban. Volt sár bőven, egy ideig zavart, aztán megszoktam. Sokkal jobban futható volt a verseny, mint a Mátrabérc. A meredek, de viszonylag rövid kaptatók feküdtek nekem, jól is tudtam haladni felfelé – ja és a bot, de erről majd később -, elég sok volt a sík, vagy enyhe, amolyan Mester utcás emelkedő, ami szintén ment megszokásból. Az eső elállt, de helyette volt hideg szél, úgyhogy a fel-le kapkodtam a dzsekimet. Itatós hátizsák jól működött, a frissítés is. Egy pillanatig sem voltam sem éhes, sem szomjas, és nem éreztem eléhezés félét sem.

A saras lefelék megvicceltek itt-ott. Igyekeztem kidolgozni a csúszva futás, vagy futva csúszás technikáját, amit egy ízben gatyafékkel is kombináltam. A mögöttem érkező sporttársnő – gondolom – jót szórakozott a kecses mozdulatomon, majd rákapcsolt és úgy elhúzott a lefelén, hogy legközelebb csak a célban láttam. Tényleg veszettül ment, azóta sem értem hogyan csinálta. Annyit láttam, hogy sokkal kecsesebben haladt, mint én, de olyan tempóban lejtőzött, hogy esélyem sem volt megfigyelni a technikáját.

Nagyon szép szakasz volt a Visegrád előtti patak völgy. Az első egy-két átkelésnél még igyekeztem kőre lépve szökellni – főleg, ha turisták is tartózkodtak látótávon belül -, aztán rájöttem, hogy felesleges a bénázás, meg a patak vize le is mossa a cipőm. Úgyhogy innét kezdve irány-darány, csak arra figyeltem, hogy térdtől felfelé ne mártózzak meg a csermely hűvös vizében.

A fellegvárhoz vezető kaptató – ellentétben a többivel – elég unalmas volt, legyűrtem és kész. Utána jött egy szép szakasz, ami gyakorlatilag a Skanzenig tartott. Volt benne minden, de legfőképpen csodás erdős ösvények, és itt-ott lélegzetelállító kilátás Dunával, Szentendrei szigettel, később Budapesttel. A Skanzennél döbbentem rá, hogy bár az órám szerint 5 km, a valóságban még majd a duplája van hátra. A felismerés finoman szólva nem esett jól. Az meg pláne nem jött be, hogy innét szinte végig betonon és aszfalton mentünk - szerintem csuklott a crew -. Egyébként is sok volt az aszfalt, amit meg is említetem Csanyának, de abban egyet kell, hogy értsek vele, hogy nagyon nincs más megoldás szervezési, logisztikai kérdések miatt.  

Vissza Szentendre tehát, és onnét jött a befutó – részletek feljebb megemlítve már -, lelkes közönség biztatása és tapsa között, mellett, alatt, felett. Jó volt na, pláne, hogy éreztem, hogy jól is teljesítettem. Fáradt voltam, de nem szétesett, kimerült, de nem lemerült, és mindenekelőtt eufórikus.

uth55_celban2a.png

célfotó felülnézetből

uth55_celban1a.png

célfotó alulnézetből

 

Csak a rend kedvéért: 7 óra 25 perc 21 mp, 79. helyezés (kategória 69.) (230 körüli célbaérőből)

Újabb fnshr pólóval lettem gazdagabb – szó szerint, mert csomó szép-új, gazdagító élményt kaptam ettől a versenytől (is) -, de egyre kevésbé értem, hogy angolul miért nem divat a mgnhngz használata. Ugye, milyen hülyén néz így ki a magánhangzó szó. Mindegy a britek biztos tudnak valamit és én alkalmazkodó típus vagyok, tehát így fogom használni.             

uth55_fnshra.png

 

Bot kérdés: a verseny előtt a pofafüzetben olvastam egy diskurzust a bot-bökő-pálca használattal kapcsolatban. Mivel magam is gondolkodtam, hogy ki kellene próbálni alaposan elolvastam a témát. A végén az igazi Terep Celeb Csipi álláspontját tettem magamévá: a lejtő alján felkaptam egy, szemre megfelelő hosszúságú és erősségű botot, kerestem hozzá párt (kétszer sikerült is találnom, egyszer pedig maradtam egy botú, fél sánta futó), a kaptató tetején pedig visszaadtam az erdőnek, ami az övé. Ökolábnyomom megint zsugorodott egy fél számot. Utólag és továbbra is, most már gyakorlati teszt alapján, úgy gondolom felesleges csili-vili alumínium és carbon bökőket beszerezni sok pénzért, azért hogy kb 3-5 km-t használja az ember, majd cipelje 50-et.    

Többször elképzeltem menet közben és utána is, hogy hogyan nézhet ki egy megbeszélés a szervezők között. Valami ilyesmit tudok elképzelni:

Staff meeting a’ la UTH55 crew:

Csanya: Szóval akkor, mi lesz ezzel a rövidebb távval, kijelöltétek meg minden?

Az ismeretlen pályamunkás1: Ja Csanya, csak az a gáz, hogy 58 lett.

Csanya: Mindegy jó lesz az úgy, had fussanak!

Az ismeretlen pályamunkás2: Ja és a szint adagoló is megcsúszott kicsit, szóval 2080 méter na, mi legyen?

Csanya: Mondtam már nem!!! Had fussanak!

 

Vagy még a következő párbeszédet tudom elképzelni hentes stílusban:

 Egyszeri futó: Jó napot egy UTH 55-t kérek szépen.

Csanya: Jó napot, ööö 58 lett maradhat?

Egyszeri futó: Hát….öööö…. ja.

 

Az egyébként kiváló szervezésben egy kivetni valót találtam, a szalagozás. Bizony volt egy-két olyan kanyar, ahol Sólyomszem módjára a nyomokat követve találtam csak meg a helyes irányt. Mivel viszonylag kevés indián vér folyik az ereimben, és kissé rövidlátó is vagyok ez nem könnyítette meg a helyzetemet. Pláne az X-ik km után ez nem mindig volt felemelő érzés.

 

Mindezekkel együtt kiváló verseny, kiváló szervezés, öröm volt újra a verseny, a hangulat és minden. Lehet, hogy jövőre megbüntetem Csanyát és benevezek a hosszú távra…..

 

uth55_cipo2a.png

 csak elrettetnés képpen, minden mosónő rémálma (az enyém is)

Egy fehér póló története

2016. április 19. - etyeki futo

Úgy kezdődött, hogy a tavalyi Szimpla élmény után éreztem, hogy ez a világ közelebb áll hozzám, mint a városi beton versenyek. Az ultra táv mindig is piszkálta a fantáziám, bár nem érzem még most sem, hogy kész vagyok erre teljesen. Inkább azt mondanám, hogy elindultam….

Szóval elkezdtem azon gondolkodni, hogy merre tovább, és akkor a Bagoly koalíció Gábor tagja közölte, hogy a Mátrabérc az már valami, azt jegyzik, itt el is dőlt. (Sajna azonban – remélem idénre csak – végül egyedül maradtam.)

Pár szó a versenyről: elejét nyomtam a Kékesig, ez persze nem múlt el nyom nélkül. Azt nem mondanám, hogy büntetett, de az biztos, hogy Ágasvár után a jól futható részeket sem tudtam olyan tempóban teljesíteni, ahogyan kellett/lehetett volna. Ugyanakkor az első 19. km-en keletkezett annyi időtartalék, ami biztosította szintidős beérkezést. Mert a cél ez volt. Soknak tűnik a 10 óra, de nem az, haladni kell hozzá, nem lehet letúrázni az egészet. Szóval fel a Kékesre, frissítés és usgyi tovább. Itt kell megjegyezni, hogy kaja-pia mindenhol volt bőven, odaléptél az asztalhoz és már kérdezték is, hogy mit kérsz, mire lenne szükséged. Szóval a segítők előtt nagyon le a kalappal, minden alkalommal kedvességet és bíztatást kaptunk tőlük.

Itt a rajt pillanat (aki megtalál az ügyes, aki nem az is megérezheti a hangulatot):

matraberc_2016.jpg(A köszönjük most, itt szervezőknek, segítőknek szól. forrás mbtrail.hu)

Kékes után irány Galyatető, már ismert útvonalon, Sombokorral és hasonlókkal fűszerezve. Ez egy haladós szakasz volt, relatív könnyű tereppel, sok helyen lélegzetelállító kilátásokkal.

Galyatető után Ágasvár, ahol egy tanulságot volt szerencsém levonni. Előre kinyomtattam és vittem magammal egy szintrajzot. Térképpel nem akartam bajlódni, bíztam a szalagozásban és jelölésben – van már egy külön tematikus jele a túrának is -, illetve szemüveg nélkül meg úgy sem láttam volna a vonalakat, rajzokat. A szintrajz viszont jó volt arra, hogy rápillantva is tudtam kb. hol járok, mi van még előttem. Igen ám de…., ami a rajzon egy gyufafejnyi pukli – Ágasvár – az a valóságban több százméteres meredek, sziklás szívás. Ott és akkor nagyon nem esett jól nekifutni a szinte függőleges falnak, amiről a csúcs után persze hasonló szívás volt leereszkedni. Az is itt volt, hogy elkezdtem aggódni a szintidő miatt. Még nagyon messze volt Szurdokpüspöki, de már nagyon fogyott a lendületem. Hál Istennek az aggódás feleslegesnek bizonyúlt.

És...., akkor a végére jutott a rettegett Muzsla. Ez (is) tényleg egy szemét hegy a maga három csúcsával, meredek kaptatójával a menet vége felé. Szerencsére a hegy tövében összetalálkoztam egy futó kolleginával, aki már másodszor vett részt a Bércen, és bizony nagyon jól jött, hogy szinte tollba mondta a pályát. Egyébként gyanús, hogy Sára Patyi rokon, mert eddig csak Patyitól hallottam olyat, hogy kilométereken keresztül be nem áll a szája, akár merre megyünk (fel-le). Nos Sárában kihívóra akad(hatott volna) a Kápkert utca David Attenborough-ja.   

A végén jött az eufória meg minden ilyesmi. Az idő tulajdonképpen most mellékes volt, a túlélésra hajtottam. Minden esetre a 9 óra 10 perc jó arra, hogy van mihez viszonyítani jövőre.      

Egyéb érdekességek: Először a Kékes alatt halottam meg a kolompszót, ami kisvártatva magával hozta Csanyát is, aki lelkesen rázta a piros alkalmatosságot szurkolás gyanánt. Nekem lassan kezd kialakulni egy olyan reflexem az utóbbi időben, hogyha meglátom a csávót az az érzésem támad, hogy ebből szívás lesz (az az nehéz terep, nagy meredek stb.). Ezt szóvá is tettem, ettől ő hanyatt esett - szó szerint - én meg jobbkedvre derültem. A motívum és hangulat végigkísérte későbbi találkozásainkat is. Egyébként remélem lassan ő is be tud állni futni. Had szívjon egy kicsit ő is;-), ha már szervezőként minket szívat.

A célban volt szerencsém néhány szót váltani az igazi és egyes számú magyar TEREP CELEB-el, Csipivel is. Érdekes, hogy az ő szájából olyan maguktól értetődőnek hangzanak bizonyos kilométer számok, vagy verseny idők, mint nekem egy szombat délután gyermekes bringázás a tó körül. Egyébként szimpatikus a csávó, a földön és köztünk jár, annak ellenére, hogy elég sokat tűnik fel a képernyőn – ami jó hír, megmutatja sokaknak, hogy a rakparton túl is van futó világ -.

Végszó: sokat melóztam ezért a fehér pólóért, de nagyon megérte. Maga a póló igen kiváló minőségű cucc, embléma nélkül is szívesen hordanám, de így kidekorálva még ki is húzom magam benne.

Íme az a bizonyos póló:

matraberc_2016.png

Legközelebb vár a Pilis és az UTH rövidtáv.

 

Téli Balboa 2016

2016. február 19. - etyeki futo

Sok minden kavargott a futás közben és után is. Többször gondoltam, hogy klaviaturába ütögetem, de aztán ahogy tisztult a kép, úgy érzem nincs is mit leírni. Egyszerűen jó volt, sárral essővel, hideggel együtt egy élményteli közösségi futás. Ráadásul tök jól ment az egész, persze elfáradtam, de javítottam az időmön. Felavattam az új cipőm, ami nagyon bevált, szinte nem is csúszott, jól kapaszkodott fel és le is. Igazán hálás vagyok a Jézuskának, aki hozta.

Szócséplés helyett néhány kép:

2016_02_13_balboa1.jpg

Ez itt még az eleje. Ott vagyok megbújva hű futótársam mellett.

 

2016_02_13_balboa2.jpg

Fent a csúcson! (NEM felcsúton)

2016_02_13_balboa4.jpg

A visszaút.

20160213_121948.jpg

A célban Gábor is meglett, összeállt a Bagoly koalíció. A képet nem bírom elforgatni, tehát akit érdekel annak ez egy kis nyaktorna.

 

20160213_121918.jpg

A felavatott - és jól vizsgázott - cipő (a sár alatt).

 

Zárásként a tavalyi menetről néhány kép:

2015_02_14_balboa2.jpg

2015_02_14_balboa.jpg

2015_02_14_valentin_napi_balboa.jpg