futtában

RunGas(RánGás)

Egy fehér póló története

2016. április 19. - etyeki futo

Úgy kezdődött, hogy a tavalyi Szimpla élmény után éreztem, hogy ez a világ közelebb áll hozzám, mint a városi beton versenyek. Az ultra táv mindig is piszkálta a fantáziám, bár nem érzem még most sem, hogy kész vagyok erre teljesen. Inkább azt mondanám, hogy elindultam….

Szóval elkezdtem azon gondolkodni, hogy merre tovább, és akkor a Bagoly koalíció Gábor tagja közölte, hogy a Mátrabérc az már valami, azt jegyzik, itt el is dőlt. (Sajna azonban – remélem idénre csak – végül egyedül maradtam.)

Pár szó a versenyről: elejét nyomtam a Kékesig, ez persze nem múlt el nyom nélkül. Azt nem mondanám, hogy büntetett, de az biztos, hogy Ágasvár után a jól futható részeket sem tudtam olyan tempóban teljesíteni, ahogyan kellett/lehetett volna. Ugyanakkor az első 19. km-en keletkezett annyi időtartalék, ami biztosította szintidős beérkezést. Mert a cél ez volt. Soknak tűnik a 10 óra, de nem az, haladni kell hozzá, nem lehet letúrázni az egészet. Szóval fel a Kékesre, frissítés és usgyi tovább. Itt kell megjegyezni, hogy kaja-pia mindenhol volt bőven, odaléptél az asztalhoz és már kérdezték is, hogy mit kérsz, mire lenne szükséged. Szóval a segítők előtt nagyon le a kalappal, minden alkalommal kedvességet és bíztatást kaptunk tőlük.

Itt a rajt pillanat (aki megtalál az ügyes, aki nem az is megérezheti a hangulatot):

matraberc_2016.jpg(A köszönjük most, itt szervezőknek, segítőknek szól. forrás mbtrail.hu)

Kékes után irány Galyatető, már ismert útvonalon, Sombokorral és hasonlókkal fűszerezve. Ez egy haladós szakasz volt, relatív könnyű tereppel, sok helyen lélegzetelállító kilátásokkal.

Galyatető után Ágasvár, ahol egy tanulságot volt szerencsém levonni. Előre kinyomtattam és vittem magammal egy szintrajzot. Térképpel nem akartam bajlódni, bíztam a szalagozásban és jelölésben – van már egy külön tematikus jele a túrának is -, illetve szemüveg nélkül meg úgy sem láttam volna a vonalakat, rajzokat. A szintrajz viszont jó volt arra, hogy rápillantva is tudtam kb. hol járok, mi van még előttem. Igen ám de…., ami a rajzon egy gyufafejnyi pukli – Ágasvár – az a valóságban több százméteres meredek, sziklás szívás. Ott és akkor nagyon nem esett jól nekifutni a szinte függőleges falnak, amiről a csúcs után persze hasonló szívás volt leereszkedni. Az is itt volt, hogy elkezdtem aggódni a szintidő miatt. Még nagyon messze volt Szurdokpüspöki, de már nagyon fogyott a lendületem. Hál Istennek az aggódás feleslegesnek bizonyúlt.

És...., akkor a végére jutott a rettegett Muzsla. Ez (is) tényleg egy szemét hegy a maga három csúcsával, meredek kaptatójával a menet vége felé. Szerencsére a hegy tövében összetalálkoztam egy futó kolleginával, aki már másodszor vett részt a Bércen, és bizony nagyon jól jött, hogy szinte tollba mondta a pályát. Egyébként gyanús, hogy Sára Patyi rokon, mert eddig csak Patyitól hallottam olyat, hogy kilométereken keresztül be nem áll a szája, akár merre megyünk (fel-le). Nos Sárában kihívóra akad(hatott volna) a Kápkert utca David Attenborough-ja.   

A végén jött az eufória meg minden ilyesmi. Az idő tulajdonképpen most mellékes volt, a túlélésra hajtottam. Minden esetre a 9 óra 10 perc jó arra, hogy van mihez viszonyítani jövőre.      

Egyéb érdekességek: Először a Kékes alatt halottam meg a kolompszót, ami kisvártatva magával hozta Csanyát is, aki lelkesen rázta a piros alkalmatosságot szurkolás gyanánt. Nekem lassan kezd kialakulni egy olyan reflexem az utóbbi időben, hogyha meglátom a csávót az az érzésem támad, hogy ebből szívás lesz (az az nehéz terep, nagy meredek stb.). Ezt szóvá is tettem, ettől ő hanyatt esett - szó szerint - én meg jobbkedvre derültem. A motívum és hangulat végigkísérte későbbi találkozásainkat is. Egyébként remélem lassan ő is be tud állni futni. Had szívjon egy kicsit ő is;-), ha már szervezőként minket szívat.

A célban volt szerencsém néhány szót váltani az igazi és egyes számú magyar TEREP CELEB-el, Csipivel is. Érdekes, hogy az ő szájából olyan maguktól értetődőnek hangzanak bizonyos kilométer számok, vagy verseny idők, mint nekem egy szombat délután gyermekes bringázás a tó körül. Egyébként szimpatikus a csávó, a földön és köztünk jár, annak ellenére, hogy elég sokat tűnik fel a képernyőn – ami jó hír, megmutatja sokaknak, hogy a rakparton túl is van futó világ -.

Végszó: sokat melóztam ezért a fehér pólóért, de nagyon megérte. Maga a póló igen kiváló minőségű cucc, embléma nélkül is szívesen hordanám, de így kidekorálva még ki is húzom magam benne.

Íme az a bizonyos póló:

matraberc_2016.png

Legközelebb vár a Pilis és az UTH rövidtáv.