futtában

RunGas(RánGás)

58 lett, maradhat?

#uth55

2016. május 17. - etyeki futo

#UTH55 merthogy mindenhol ezt olvasom hastagold az írásod ezzel. Fogalmam sincs mit jelent, de én tagolom ezen ne múljon.

Ahogy kell minden előjel rossznak mutatkozott, tehát menni kellett. Az eső kb 2 hete áztatta az erdőt, a versenynap reggelén is csendesen szemerkélt. Szombat este szembesültem azzal, hogy elkevertem a pulzusmérő pántot, elő a régit, ami persze kb. 5 km után szokás szerint bemondta az unalmast, de cipeltem végig a plusz órát és a pántot (mert persze a régi és az új óra nem kompatibilis egymással). Aki látott az vagy bolondnak nézett, vagy Hook kapitánynak, aki féli az időt. Bizonyos bélmozgások miatt 5 perces késéssel indultam, így lekéstem a találkozót Bagoly társammal Gáborral. És pénteken meg 13-a volt…. mi kell még? Ja, hogy a frankón letöltött GPS track a rajt előtti percben tűnt el az órámról (hiába nem vagyunk még tegező viszonyba), és egy csomót bénáztam mire el tudtam indítani az időmérő szerkezetet. Szóval szarul indult a menet.

A rajt előtt azért sikerült megtalálni egymást Gáborral, még a kellemesen meleg, száraz tornateremben, ahol aztán együtt pakolásztunk. Mivel Gábort busz vitte Visegrádig, a rajtom előtt kb. egy órával újra szétvált a „Bagoly Kolaíció”, hogy ki-ki teljesítse aznapi vállalását. Innét is gratula Neki is, jól odatette magát, hozta a jó eredményt!  

Az a megtiszteltetés ért, hogy a későbbi női győztessel Christin-el, és Lubics Szilvivel ballagtunk le rajthoz vacogosan beszélgetve.

A rajt/cél nagyon szép helyen, profi módon volt kialakítva, a város közepén. Annyira hangulatos, hogy szinte UTMB hangulatot árasztott (legalábbis, ahogyan én képzelem), amihez hozzájárult az alpesi hangulatú időjárás is. A befutónál ugyanakkor megmutatkozott a városközepi célkapu hátránya: kicsit zavaró volt a sok turista, akiket kerülgetni kellett a szentendrei utcákon. Itt örültem annak, hogy nincs jobb idő, akkor gondolom annyi ember lett volna útban, hogy tényleg esélytelen lett volna a sprint. Hogy jó-e ez így, hát majd az idő eldönti, szerintem egy kicsit több kordon – szalagformájában – elférne, ha itt marad a befutó. Esetleg egy Duna part felöli érkező folyosó.

Vissza a versenyhez. Nem akarok kilométerről-kilométerre elemezni, tehát nagyvonalakban. Volt sár bőven, egy ideig zavart, aztán megszoktam. Sokkal jobban futható volt a verseny, mint a Mátrabérc. A meredek, de viszonylag rövid kaptatók feküdtek nekem, jól is tudtam haladni felfelé – ja és a bot, de erről majd később -, elég sok volt a sík, vagy enyhe, amolyan Mester utcás emelkedő, ami szintén ment megszokásból. Az eső elállt, de helyette volt hideg szél, úgyhogy a fel-le kapkodtam a dzsekimet. Itatós hátizsák jól működött, a frissítés is. Egy pillanatig sem voltam sem éhes, sem szomjas, és nem éreztem eléhezés félét sem.

A saras lefelék megvicceltek itt-ott. Igyekeztem kidolgozni a csúszva futás, vagy futva csúszás technikáját, amit egy ízben gatyafékkel is kombináltam. A mögöttem érkező sporttársnő – gondolom – jót szórakozott a kecses mozdulatomon, majd rákapcsolt és úgy elhúzott a lefelén, hogy legközelebb csak a célban láttam. Tényleg veszettül ment, azóta sem értem hogyan csinálta. Annyit láttam, hogy sokkal kecsesebben haladt, mint én, de olyan tempóban lejtőzött, hogy esélyem sem volt megfigyelni a technikáját.

Nagyon szép szakasz volt a Visegrád előtti patak völgy. Az első egy-két átkelésnél még igyekeztem kőre lépve szökellni – főleg, ha turisták is tartózkodtak látótávon belül -, aztán rájöttem, hogy felesleges a bénázás, meg a patak vize le is mossa a cipőm. Úgyhogy innét kezdve irány-darány, csak arra figyeltem, hogy térdtől felfelé ne mártózzak meg a csermely hűvös vizében.

A fellegvárhoz vezető kaptató – ellentétben a többivel – elég unalmas volt, legyűrtem és kész. Utána jött egy szép szakasz, ami gyakorlatilag a Skanzenig tartott. Volt benne minden, de legfőképpen csodás erdős ösvények, és itt-ott lélegzetelállító kilátás Dunával, Szentendrei szigettel, később Budapesttel. A Skanzennél döbbentem rá, hogy bár az órám szerint 5 km, a valóságban még majd a duplája van hátra. A felismerés finoman szólva nem esett jól. Az meg pláne nem jött be, hogy innét szinte végig betonon és aszfalton mentünk - szerintem csuklott a crew -. Egyébként is sok volt az aszfalt, amit meg is említetem Csanyának, de abban egyet kell, hogy értsek vele, hogy nagyon nincs más megoldás szervezési, logisztikai kérdések miatt.  

Vissza Szentendre tehát, és onnét jött a befutó – részletek feljebb megemlítve már -, lelkes közönség biztatása és tapsa között, mellett, alatt, felett. Jó volt na, pláne, hogy éreztem, hogy jól is teljesítettem. Fáradt voltam, de nem szétesett, kimerült, de nem lemerült, és mindenekelőtt eufórikus.

uth55_celban2a.png

célfotó felülnézetből

uth55_celban1a.png

célfotó alulnézetből

 

Csak a rend kedvéért: 7 óra 25 perc 21 mp, 79. helyezés (kategória 69.) (230 körüli célbaérőből)

Újabb fnshr pólóval lettem gazdagabb – szó szerint, mert csomó szép-új, gazdagító élményt kaptam ettől a versenytől (is) -, de egyre kevésbé értem, hogy angolul miért nem divat a mgnhngz használata. Ugye, milyen hülyén néz így ki a magánhangzó szó. Mindegy a britek biztos tudnak valamit és én alkalmazkodó típus vagyok, tehát így fogom használni.             

uth55_fnshra.png

 

Bot kérdés: a verseny előtt a pofafüzetben olvastam egy diskurzust a bot-bökő-pálca használattal kapcsolatban. Mivel magam is gondolkodtam, hogy ki kellene próbálni alaposan elolvastam a témát. A végén az igazi Terep Celeb Csipi álláspontját tettem magamévá: a lejtő alján felkaptam egy, szemre megfelelő hosszúságú és erősségű botot, kerestem hozzá párt (kétszer sikerült is találnom, egyszer pedig maradtam egy botú, fél sánta futó), a kaptató tetején pedig visszaadtam az erdőnek, ami az övé. Ökolábnyomom megint zsugorodott egy fél számot. Utólag és továbbra is, most már gyakorlati teszt alapján, úgy gondolom felesleges csili-vili alumínium és carbon bökőket beszerezni sok pénzért, azért hogy kb 3-5 km-t használja az ember, majd cipelje 50-et.    

Többször elképzeltem menet közben és utána is, hogy hogyan nézhet ki egy megbeszélés a szervezők között. Valami ilyesmit tudok elképzelni:

Staff meeting a’ la UTH55 crew:

Csanya: Szóval akkor, mi lesz ezzel a rövidebb távval, kijelöltétek meg minden?

Az ismeretlen pályamunkás1: Ja Csanya, csak az a gáz, hogy 58 lett.

Csanya: Mindegy jó lesz az úgy, had fussanak!

Az ismeretlen pályamunkás2: Ja és a szint adagoló is megcsúszott kicsit, szóval 2080 méter na, mi legyen?

Csanya: Mondtam már nem!!! Had fussanak!

 

Vagy még a következő párbeszédet tudom elképzelni hentes stílusban:

 Egyszeri futó: Jó napot egy UTH 55-t kérek szépen.

Csanya: Jó napot, ööö 58 lett maradhat?

Egyszeri futó: Hát….öööö…. ja.

 

Az egyébként kiváló szervezésben egy kivetni valót találtam, a szalagozás. Bizony volt egy-két olyan kanyar, ahol Sólyomszem módjára a nyomokat követve találtam csak meg a helyes irányt. Mivel viszonylag kevés indián vér folyik az ereimben, és kissé rövidlátó is vagyok ez nem könnyítette meg a helyzetemet. Pláne az X-ik km után ez nem mindig volt felemelő érzés.

 

Mindezekkel együtt kiváló verseny, kiváló szervezés, öröm volt újra a verseny, a hangulat és minden. Lehet, hogy jövőre megbüntetem Csanyát és benevezek a hosszú távra…..

 

uth55_cipo2a.png

 csak elrettetnés képpen, minden mosónő rémálma (az enyém is)