futtában

RunGas(RánGás)

És végül....

újra irány a Mátra

2016. október 20. - etyeki futo

Kicsit húztam-halasztottam a beszámoló írást a #MátraTrail -ről, de tudom, hogy meg kell tennem. Egyrészt le kell vonni néhány tanulságot, másrészt ezt is meg kell, hogy tudja a „nagyvilág”, harmadrészt az utókor is számít.
Az alapgondolat az volt ezen a verseny, hogy a részvétel…nem a fontos. Idényzárónak szántam, ha már az idei futószezon a Mátra és a Balaton jegyében telt el, gondoltam így lesz kerek az év. Az is lett.

matra_trail5_2016_10_16.jpg

Itt lelkesen, vagy már nem, ki tudja

Szóval úgy kezdődött, hogy szombaton megünnepeltük Viki 40. szülinapját. Úgy gondoltam, hogy a chardonnay-királylányka kombóval is fel lehet tölteni a szénhidrát raktárakat, hiszen hát szőlőből van, abban meg van szőlőcukor….. Nos nem. Nem öntöttem fel a garatra túlzottan, de azért szűrtem a nedűt. Eredmény: másnap - a verseny napján – reggel nem kis fejfájás, és zsibbadóság. A kocsiban odafelé próbáltam szunyálni, sikerrel, de azért ez így sem volt elégséges.

A másik hátráltató tényező az a lábazatom volt. Lassan több rajta a zöld tape, mint a szőr, pedig nem is borotválom. Fájt a bokám baloldalon, térdem baloldalon, combhajlító jobb oldalon.

Ilyen előzmények után döntöttem úgy, hogy a részvétel… stb.

Ráadásként még Gábor talált egy új útitársat, Pálfi Marci személyében, aki nyerte az idei Mátra Bércet, 17. lett az UTMB CCC-n (ha jól emlékszem a sok betűre), és olyan távokról, időkről beszélt halál nyugalomban, ami alapján azt a következtetést vontam le, hogy vagy ő az UFO vagy én vagyok nagyon öreg. Mondjuk Marci nem zöld, mint minden rendes marslakó, tehát marad, ami marad.   

Odaértünk a már ismert tornaterembe (GPS nélkül, szinte már haza ment a Merci), megcsaptak a szokásos szagok, feeling-ek, fel is ébredtem, megjött a kedv a versenyhez. Andi nem engedte bevenni a gondosan bekészített cataflan-t így a fejfájás végigkísért a Mátrán.

A legelejétől úgy gondoltam, hogy saját tempóban megyek és ez ki is fizetődött, mert maradt lendület a végére is (mármint a már említett kitételekkel). A rajt után gyorsan rájöttem arra, hogy célszerű mindenkit előre engedni, majd a végén meg látjuk ki nevet alapon…. hát nem én. Ezért az Andi-Gábor párost gyorsan leráztam a Mátrafüred, Abasári út 3-nál (a rajttól kb. 300 m-re), Marciról pedig csak órákkal később, a célban hallottam valamit, illetve utólag a fotókon láttam, hogy tényleg futott is a versenyen.

A Mátra déli oldala szép napsütéses volt, ezerszínű erdővel, giccses windows háttérképekkel fűszerezve. Az északi oldalon meg sok-sok szegedi embert „Ködmön” (bocs) lehetett látni. Azaz voltak olyan helyek, ahol konkrétan a kinyújtott kezem fejét is csak derengésben véltem felfedezni. Szerencsére mindig volt valamilyen árnyalak előttem, így nem tévedtem el, és a szalagokat sem kellett nagyon keresgélnem. Talán egyszer bizonytalanodtam el, de az is gyorsan elmúlt.

matra_trail4_2016_10_16.jpg

Felfelé a napos oldalon

matra_trail2_2016_10_16.jpg

Ez pedig a ködmön oldal (bocs itt is)

Az emelkedők jól mentek, daráltam és értem utol az előttem lévőket, lefelé viszont továbbra is szarul esett. Jött a combfarkas, és féltem is helyenként, bár egy botlással megúsztam a hosszú downhill-eket. A lejtökön kaptam is rendesen, ott mindenki megelőzött. Az egész éves fáradtságnak (és némi chardonay-nak) tudom be azt, hogy olyan emelkedőt (amolyan gonosz Mester utcás) sem tudtam megfutni, amin alapvetően kényelmesen végig tudnék kocogni. Végelszámolás 3:33 óra, 78. hely összességében vállalható, de azért nem túl jó eredmény. Kellemes meglepetés volt, hogy a pulzusom nem szállt el, az átlag 163, a max 175 lett. Figyelembe véve mindent ez nem túl rossz.

matra_trail3_2016_10_16.jpg

És, mint látható a Mátra adott kölcsön mászóbotot, jó hasznát vettem Gabi halála felé, utána visszaadtam az erdőnek.

matra_trail5_2016_10_16.jpg

Valahol útközben, az arcszerkezet alapján már túl a felén

A verseny nagy pozitív tapasztalata az volt, hogy mostanra megtanultam gazdálkodni a rendelkezésemre álló erő és energia tartalékkal. A nagy negatív pedig az, hogy a fehér borból nem lehet szénhidrát-raktárat tölteni.   

Most egy kis pihi, és a sebek nyalogatása jön. Aztán, nincs mese, el kell kezdeni gyúrni, mert a lejtőkhöz vagy fiatalodni vagy erősödni kellene (és bár keresem a szent Grált, a kutatás kevés sikerrel kecsegtet, tehát marad az izmozás), és remélhetőleg lesz jó pár örömfutás az etyeki határban is, aztán november közepétől jöhet az alapozás. Hiszen a jövő év első fele versenyügyileg már kialakult a fejemben: Szuper Balaton, Mátra Bérc, UTH. Az idei tapasztalat alapján ennyi elég is lesz. Max még egy téli Balboát tudok elképzelni, szigorúan edzés gyanánt.

Pár szóban a 2016-os idény összefoglaló:

Jól sikerült a téli alapozás. Persze voltak zökkenők, kihagyott edzések, de összességében hoztam, amit terveztem. Ennek hála jól sikerült a tavaszi szezon is. Megvolt az első két ultratávom. Mátra Bérc leckének, UTH55 pedig sikerélménynek volt jó. Mind kettőből sokat tanultam.

Jó volt a két Balaton kör is. Az SZB kimondottan jól sikerült, tudtam hozni az 5 prec/km átlagot, az utolsó napra is maradt kraft, sőt a 32 km-es keszthelyi szakaszt túl is tudtam teljesíteni. Nyílván lehet még javulni, de ahhoz sokszor kell együtt állnia a megfelelő csillagoknak.

Az UB inkább hangulatában hozta azt, amit vártam. Maga a verseny kevésbé volt jó. Szokás szerint küzdelem volt a bringásokkal, kísérőkkel, néha a futótársakkal is (céges csapatok pl.). Nem is akarom tovább fokozni, a lényeg, jövőre kihagyom, ez már nem a futásról szól, az igazi futók csak díszletnek kellenek és ez nem jó irány.   

A Balaton Trail – erről külön beszámolót nem írtam – egy érdekes futás volt. Versenynek nem nagyon nevezném. Alapvetően jó ötlet, de nagyon szar volt a szervezés (vagy a hiányosságok kommunikációja), és mivel jobb viszonyokhoz vagyok szokva az én felkészültségem is kevésnek bizonyult. Azt hittem lesz kijelölt pálya, vagy jó track, de nem. Így viszont kellet volna vinnem térképet, tájolót, és jobb fejlámpát, majd talán jövőre. Ha kiforrja magát a verseny, a szervezők meghallgatják a jogos kritikát és javítanak a körülményeken és persze mindehhez elfogadható ár is fog tartozni, akkor, de csak is akkor lehet, hogy adnék neki még egy esélyt.

Az ősz: na addigra elfáradtak a lábaim, kicsit elfogyott a lendületem. Ez látszik az eredményeken is, és azon is, hogy várom a pihit és az alapozást – ami közben el is jött-. Aztán 2017 újult erővel, lendülettel.       

 

Zárásként egy szép képsorozat arról, hogy hogyan ugrok át egy kidőlt fát:

matra_trail8_2016_10_16.jpg

észrevettem...

matra_trail7_2016_10_16.jpg

megközelítettem.....

matra_trail6_2016_10_16.jpg

ééésss hopp, már át is ugrom! :-)